28th, Jan.

Ez nem egy napló, vagy bármi ilyesmi...inkább úgy mondanám, hogy a saját magamnak fenttartot lelki szemetesláda... 

Mint mindent, ezt is el kell kezdeni valahol, de nem fogom az időt a felesleges formalitásokkal elvenni.

Sokan vannak akik ismernek, vagy úgy gondolják, hogy ismernek, de igazat megvallva senki se tudja ki vagyok valójában.
Sosem szoktam magamról beszélni és hagyni azt, hogy mások belelássanak a fejembe...ennek több oka is van, de ami miatt ez így alakult az az, hogy képtelen vagyok az emberekben most már megbízni. Szimpla önvédelem az egész. De a részleteket mellőzném, mert nem publikus, és igazából egy teljes könyvet meg tudnék írni belőle, de ahhoz meg túl lusta vagyok. A "barátaim" bebizonyították azt, hogy az emberek önző érdekállatok. Persze kivétel van, de az ilyen ritka kincs, nem találsz minden bokorban. 
Volt idő mikor próbáltam nyitottabban állni a dolgokhoz és a világhoz is egyaránt, de feladtam ezt is, mert semmi sem változott pozitív irányban. Csak az időmet vesztegettem vele. 
Az is esélyes, hogy néha csak egy-két kósza gondolatot osztok meg veletek. Majd a pillanatnyi lelki állapotomtól függ.

Hasznos tanácsnak bizonyult az, hogy írjam ki magamból a bajaimat, ha már beszélni nem beszélek róluk. Talán ez tényleg segíteni fog abban, hogy kicsit jobban érezzem magam, de az is lehet, hogy nem, és csak rosszabb lesz a helyzet. Majd kiderül. Igazából magam sem értem, miért is álltam ennek neki, mert jelen pillanatban nincs olyan személy az életemben akire ez tartozna, vagy akit esetleg érdekelne, hogy mi van velem. És esélyes, hogy nem is mostanában lesz. De ez most lényegtelen, nem is egy valakinek írom azt amit, hanem csak is kizárólag saját magamnak és az se fog számítani, ha olvassák, és az se ha nem. Nem érdekel. 

Rémes önkritikával állok saját magamhoz, ezt tudom. És azt is tudom, hogy ez nem fog megváltozni. Mondhat bárki bármit, a saját magamról kialakított véleményemet nem fogja tudni megváltoztatni. A pesszimizmusom határtalan. Mindenhez úgy állok hozzá, hogy biztos nem fog sikerülni, és ez mindig így is lesz. Legyen szó bármiről is. 

Mondták már, hogy ezzel csak saját magamnak ártok, de kérdem én, szerinted érdekel? Hát nem... Az élet formálja az embert, és alakítja olyanra amilyenre akarja...hát belőlem ezt sikerült kihoznia... egy pesszimista, önbizalom-hiányos és zárkózott lény lettem.

Nem készülök kisregényeket irogatni ide, és azt se terveztem, hogy napi szinten fogok frissíteni. Majd írok ahogy kedvem tartja. Ezen bejegyzés fölött is több napot ültem mire sikerült valamit kihoznom belőle. Nem tudom mennyien lesztek akik kíváncsiak lesznek elvont elmém szüleményeire, de ha senki se lesz az se fog a földhöz vágni. Ennél azért edzettebb vagyok már.

De első bejegyzésnek legyen elég most ennyi, elvégre mindent nem írhatok le ide.